A MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség idén kilencedik alkalommal szervezi meg éves közös nemzetközi konferenciáját az Európai Bizottsággal együttműködésben.
A konferencia célja a versenyképességi operatív programok tervezésének és előrehaladásának megvitatása, az intézményrendszerek áttekintése, valamint a tagállamok, a közép- és kelet-európai országok és az Európai Bizottság képviselői számára közös fórum biztosítása.
A konferencia Budapesten kerül megrendezésre, 2013. november 7-8-án.
A konferenciára minisztériumok, irányító hatóságok és közreműködő szervezetek képviselői érkeznek, többek között, Lengyelországból, Szlovákiából, a Cseh Köztársaságból, Bulgáriából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Németországból, és Magyarországról, hogy megosszák egymással tapasztalataikat nemzetközi szinten is. A meghívott vendégek között szerepelnek az Európai Bizottság tisztviselői is.
A konferencia nyitott, előzetes regisztráció szükséges. Regisztrációt 2013. október 10. és 28. között fogadtunk honlapunkon keresztül.